X

Hibaüzenet

OK
Sirocco - Egy hajó - kalandfilmbe illő múlttal

A Sirocco története viszontagságosan indult, és nagyon kalandosan folytatódott. 1944-ben kezdődött meg az építése, de 1946-ban már el is adták a félkész hajótestet. Egy évvel később került vízre végül Big Boy néven – előtte az akkori tulajdonosa a tengeri előírásoknak megfelelően alakította át, ugyanis az egyiptomi Faruk királynak szerette volna eladni. Az üzlet nyélbeütéséhez Alexandriáig kellett volna elhajózni vele, azonban csak Szekszárdig jutottak. Itt a Gazdasági Rendőrség csempészés vádjával lekapcsolta a hajót, és a legénység több tagját őrizetbe vette. A közhiedelem szerint az egyiptomi üzlet csak fedősztori volt: valójában nagy mennyiségű aranyat és egyéb értéket akartak kicsempészni az országból a tőkesúlyban – innen ered az Aranyhajó elnevezés - , de erre vonatkozóan semmilyen bizonyíték nem került elő soha.
A hajó 1948-80 közötti időszakáról viszonylag keveset tudunk, de átesett több felújításon, és 85-ben megkapta a Sirocco II nevet. Többszörös tulajdonosváltás után 2003-ban teljes újjáépítésen is átesett. Érdekes módon a Sirrocóval 1998-ig egyáltalán nem versenyeztek. Azóta viszont folyamatosan indul a nagyhajós versenyeken, előkelő eredményeket ér el, és tartja a lépést még a sok generációval fiatalabb versenytársakkal is.

Sirocco - Egy hajó - kalandfilmbe illő múlttal - 18
Sirocco - Egy hajó - kalandfilmbe illő múlttal - 29
Sirocco - Egy hajó - kalandfilmbe illő múlttal - 30
Video
Sirocco - Egy hajó - kalandfilmbe illő múlttal - 18
Sirocco - Egy hajó - kalandfilmbe illő múlttal - 29
Sirocco - Egy hajó - kalandfilmbe illő múlttal - 30
REGISZTRÁLOK RÁ
Típus:
75-ös cirkáló
Teljes hossz (LOA):
18,55 m
Vízvonalhossz (LWL):
12 m
Szélesség:
2,75 m
Vízkiszorítás:
9,3 tonna
Tőkesúly tömege:
4800 kg
Vitorlázat negyedszélben:
126 m2
Vitorlázat bőszélben:
383 m2
Orrvitorla:
53 m2
Nagyvitorla:
73 m2
Spinakker/genakker:
310 m2
Kormányos:
Cittel Lajos
A hajó nyertese: Szenttamási István Tamás
A regisztráció 2018.07.13-án 15 órakor lezárult.